Nagyon örülök, hogy eljutottál hozzám! Kertész Kornél vagyok, hivatásszerűen 12 éve foglalkozom főállásban esküvők, portrék és üzleti fotók készítésével. 

Munkáim során nem hagyatkozom a szerencsére:  minden fotózásom végeredménye tematikától függetlenül gondos előkészítés és koncepciózus elgondolás alapján születik meg. Ezáltal kapok biztonságérzetet, egyúttal ennek köszönhetően mozdulok ki a komfortzónámból, ezzel újítva, kísérletezve, bővítve több mint 10 éve gyarapodó eszköztáram.

Erősségeim közé tartozik a szakmánkban nélkülözhetetlen empátia,

alkalmazkodóképesség és a valóban végtelen türelem.

Vitathatatlanul megszállott vagyok: mikor épp nem fotózom, vagy retusálok, a folyamatos megújulást szem előtt tartva mélyülök el a szakirodalomban, vagy épp a halhatatlanok munkáiból szerzek új inspirációt. Nincsenek határok:

fotózásokat helyszíni megkötés nélkül vállalok 

az ország egész területén és külföldön egyaránt. 

 

 

Ha többet szeretnél megtudni rólam, olvasd el kérlek Kocsis Erika író, költő riportját:

Art’húr maréknyi csodája – szerk.: Kocsis Erika 2019.05.30

Kertész Kornél – Egy igaz ember a fotózásról, művészetről

Művészember. A habitusa, a kisugárzása, a megnyilvánulása, a lénye, a mosolya. Csupa tűz és lelkesedés. Szeretem azt, aki ő. Amit képvisel. Legszívesebben semmit nem kérdeztem volna tőle. Csak meg kell nézni a képeit. Életszeretete ott lapul a „sorok között”. Jól lát és jól láttat. A szívével…

 

KK: A fotográfia egész gyermekkoromat végig kísérte, édesapám lelkes amatőrként korán felkeltette érdeklődésem a képalkotás iránt. Komolyabban mégis felnőttként, 2003 körül kezdtem foglalkozni akkor még analóg, majd nem sokkal később a digitális fotográfiával. Szerencsésnek tartom magam, mert azok táborát gyarapítom, akiknek kedvtelésük nőtte ki magát hivatássá. Eleinte dokumentációkat, termékfotókat készítettem, de viszonylag rövid idő alatt jutottam oda, sőt fő profilommá nőtte ki magát azon műfajok összessége, melynél a fókuszban maga az ember áll. Elhivatottnak érzem magam, életem szinte minden pillanata a fotózásról szól, vagy valamilyen módon aköré fonódik. Ha épp nem dolgozom, akkor is azon töprengek, miként fejlődhetek, hogy színesítsem a munkám...hogy miként lehetséges olyan többletet adnom, ami hosszú évtizedekig időtállóságot biztosít képeimnek.

Revlon Style Masters Contest 2014. - Hungarian 1st place /Kamenyiczki Nóra & Kertész Kornél/

KE: Mikor és miért vettél kezedbe először fényképezőgépet?

KK: Sablon sztori, kb. 10 évesen, egy „felhúzod-kattintod” géppel, családi kirándulásokon. Ekkor még persze még mindenre „rálőttem”, ami mozgott...vagy nem mozgott. És igen, sok fekete kocka volt a fent felejtett objektívsapka miatt. De ez társadalmi probléma volt akkortájt. Biztos ezért nincs képünk a Loch Ness-iről sem.

KE: Kitől tanultál, van-e példaképed?

KK: A technikai alapokat szakirodalomból tanultam, autodidakta módon. Napokra, hetekre képes voltam lehúzni a rolót, hogy elmélyedhessek. A legtöbbet viszont annak a kollégámnak, barátomnak köszönhetem, aki mellé kezdőként kerültem, és soha, semmit nem kezelt előttem szakmai titokként, féltés nélkül osztotta meg minden tapasztalatát. Így utólag visszanézve, nagyjából 10 évet átugrottam mellette egy esztendő leforgása alatt, és ezért soha nem lehetek neki elég hálás. Példaképként azokra a fotósokra tekintek, akik nem keveset áldoztak a fotográfiáért, és kétségtelenül maradandót alkottak. A teljesség igénye nélkül Kevin Carter, Robert Capa, az újabb generációból Joe McNally, Annie Leibovitz a legmeghatározóbbak. Előbbiek érzékenységük, vakmerőségük, utóbbiak megszállottságuk, és a hihetetlenül pontosan előkészített portréik miatta favoritok.

KE: Van-e „ars poeticad”, s ha igen, mi az?

KK: Soha nem a fennkölt gondolatok mozdítottak előre, pedig milyen jól mutatna egy a sötétszobám falán! De most, így belegondolva, a gomb megnyomása előtt, minden alkalommal felteszem a kérdést: mit akarok láttatni? Mit akarok megmutatni? Talán ez a pillanat felfogható egyfajta vizuális költészetként.

KE: Mi a kedvenc témád? Mely pillanatok fognak meg igazán? Van-e kedvenc saját fotód?

KK: Az emberábrázolás, amiben igazán ki tudok teljesedni. A változatosság jegyében jól esik néha egy-egy architektúra, enteriőr, tárgyfotózás, de a portré az örök szerelem. Egyszerűen szeretem az embereket, és kihívást látok abban, hogy meg tudom-e fogni a rájuk jellemző gesztusokat, rezdüléseket. Szinte minden fotózás anyagából van kedvenc, de azokat látom igazán értékesnek, amiket sok-sok év leforgása után is ugyanúgy készítenék el.

KE: Szeretem, ha valaki másképp látja és láttatja a világot. Hozzátesz, átalakít. Mitől és hogyan mutat nekem Kertész Kornél többet egy adott pillanatról?

KK: Az egyetlen ember vagyok, aki erre nem válaszolhat. Legalábbis álszerénység vagy nagyképűség nélkül. Arra gondoltam, hogy ennél a pontnál kérdezzünk meg valakit, akinél az esküvői dokumentációtól végig követem a család gyarapodását, mozzanatait:

„Szerintem a képeid kulcsa abban rejlik, hogy együtt lélegzel a fotóalanyaiddal... eggyé válsz az eseménnyel, ahol jelen vagy. Mintha minden ilyen esemény középpontjában a "főszereplők" mellett ott lennél, mégis láthatatlanul, finoman teszed mindezt. (Az esküvőnkön vagy háromszor amúgy körbenéztem, hogy egyáltalán ott vagy-e...de természetesen igen, csak láthatatlanul!) Profizmus, szenvedély, elhivatottság, tűz, derű jutnak eszembe, ha Rád gondolok, ez benne van minden egyes megszületett képben. Képes vagy meglátni és megörökíteni A (nagybetűs!) pillanatot, visszaadni azt a nézőnek, ezáltal újra és újra átélni és átérezni minden rezgését az előtörő emlékeknek...a képek élnek és mesélnek. A mindenféle túlzás és manír nélküli őszinte, igaz egyszerűsége és tisztasága kelti életre az emberben az érzést, hogy ez valami más, mérhetetlenül többet ad...”

KE: Hol láthattuk eddig a képeidet, s jelenleg van-e kiállításod?

KK: Egy kezemen meg tudom számolni, hány önálló kiállításom volt, ez soha nincs fókuszban. Ugyanúgy, ahogy az aktuális munkák megosztása sem. 3-4 évente jutok oda, hogy megosszak valamit magamból. Az egyik legismertebb közösségi oldalon kereken egy posttal büszkélkedem, ami tizenéves fotós tanítványaim kiállítás-megnyitójának egy fesztelen pillanatát örökíti meg. A jövőben rákapcsolok, ígérem.

KE: Vannak-e álmaid, további terveid ezen az úton?

KK: Voltak, vannak, és úgy érzem, lesznek is. Amikor hivatásszerűen kezdtem fotózással foglalkozni, az egyetlen kitételem az volt, hogy kizárólag addig csinálom, amíg meg tudok újulni. Amíg magamhoz képest is tudok mást, vagy merőben mást adni. Ez a szándék a mai napig töretlen...

  • Black Facebook Icon
  • Black Instagram Icon
  • LinkedIn

© 2021. KERTESZKORNEL  |  ALL RIGHTS RESERVED